Blog › Teraszfelújítás MAPEI termékekkel a minőség jegyében
A teraszok a házunk, lakásunk bővítményei, olyan, mondhatni csatolmányok, amik a leginkább ki vannak téve az időjárás és egyéb károsító tényezők hatásainak. Éppen ezért, bizonyos időközönként szinte elkerülhetetlen a felújításuk.
Ilyenkor lehet, hogy csak a burkolat igényel kisebb-nagyobb bontást, de az is előfordulhat, hogy a teljes szerkezet javításra szorul. Ezekhez a munkákhoz ajánlunk a következőkben olyan anyagokat, amikkel biztosan időtálló végeredményt ér el.
Az aljzat károsodását több okra is vissza lehet vezetni. Felső terasznál a födém elmozdulása, átázása, míg kerti terasznál a talaj megsüllyedése válthat ki repedéseket a szerkezetben. Az ezeken a területeken megjelenő esetleges tócsák további károkat okozhatnak, akár már a burkolatban is.
Mielőtt elkezdődne a kiegyenlítés, célszerű elhárítani az eredeti kárt okozó tényezőket, amennyiben lehetséges. Ez után MAPEI Prosfas mélyen beszívódó anyaggal felporlás ellen megszilárdíthatjuk a cementkötésű aljzatot. Fontos, hogy ehhez a felület legyen száraz, tiszta, olaj-zsír illetve festéknyomtól mentes. A következő réteg tapadását elősegítendő, száraz homokkal szórja le a kezelt felületet!
Ezt követően MAPEI Eco Prim Grip alapozó felhordásával képezhet szilárd, érdes tapadófelületet az aljzatkiegyenlítő anyag számára.
Az alapozó megszilárdulása után ki kell egyenlíteni az aljzatot és kialakítani a teraszok vízelvezetéséhez szükséges, minimum 1-1,5%-os lejtést. E mellett már nem tud a fugákban megülni a víz, ami megelőzi a későbbi károsodásokat, vagy akár a személyi sérüléseket.
Ehhez ajánljuk a MAPEI kínálatából a Planex, valamint a Planitop Fast 330 kiegyenlítő és simító anyagokat. Nagyon jó bedolgozhatóságuknak köszönhetően könnyű velük dolgozni.
A megfelelő kiegyenlítés és lejtés kialakítása után el kell érni, hogy az esőzések ne tegyenek kárt a későbbiekben felújított teraszunk szerkezetében. Ehhez szükséges olyan szigetelő anyagot választani, ami nagy rugalmasságú vízzáró bevonatot képez.
A Mapelastic kétkomponensű vízszigetelő anyag kifejezetten alkalmas repedezésnek kitett felületekre, hiszen áthidalja azokat. Tiszta, tömör, vízzel mattnedvesített aljzatra hordható fel 2 mm vastagságban.
A Mapelastic Aqua Defense akkor előnyös, ha terasza burkolásához kerámia, vagy kőlapokat választott. Két rétegben hordható fel, nagyjából egy óra száradási idővel a kettő között.
A burkolat lefektetésével minimum 3-4 órát várni kell a szigetelés után!
Amennyiben szükséges a vízzáró, vagy a kiegyenlítő réteget megerősíteni, még inkább repedésállóvá tenni, használjon MAPEI Üvegszövet –et. A hajlatok, sarkok vízzárása érdekében pedig a hajlékony, lúgálló, könnyen beágyazható Mapeband Easy-t.
Ahogy közeledik a terasz burkolása, úgy lesz egyre fontosabb a ragasztóanyag. Mivel szabadtéri, sok esetben még csak nem is fedett területről van szó, fontos, hogy a burkolat lefektetéséhez használt anyag vízálló, valamint nagy alakváltozásra képes legyen. A hőmérsékletingadozásból fakadó tágulásokat ennek a tulajdonságnak köszönhetően sérülésmentesen tudja kezelni, tehát elkerülheti vele a felfagyást, ami a burkolat károsodását eredményezné.
Használja kínálatunkból akár a Keraflex S1, akár az Ultralite S2 termékeket, biztos lehet benne, hogy burkolata szilárd alapokon nyugszik majd.
A kiválasztott burkolat lefektetése után a megfelelő fugázóanyag használata a következő lépés. Érdemes odafigyelni magának az anyagnak a színére is, hogy összhangban legyen a felület teljes megjelenésével. Az Ultrcolor Plus 34 választható árnyalatban ideális lehet, hiszen gyorsan száradó, penészedésre és koszolódásra nem hajlamos fugázóanyag, ami nagy mértékben vízálló, de használhatja a Kerapoxy, vagy a Kerapoxy CQ nevű termékeket is.
Ezeket az anyagokat könnyű felhordani és letisztítani a burkolólapokról és mind alkalmas kültéri, nagy igénybevételnek kitett területekhez.
Ha terasza felújításán gondolkodik, válasszon magas minőségű termékeink közül, hogy tartós, időtálló legyen az elvégzett munkája!