Blog › Padlóburkolat fajták: hová melyiket érdemes használni?

Padlóburkolat fajták: hová melyiket érdemes használni?

 

Építkezésnél és felújításnál szinte kivétel nélkül minden esetben felmerül a kérdés, hogy hová milyen típusú padlóburkolatot lenne érdemes választani. Nagyon sok esetben a megjelenés és az ár a döntő tényező, de érdemes lehet más szempontokat is figyelembe venni. Nézzük meg a leggyakrabban használt burkolatokat és azt, melyiket milyen helyiségekbe, milyen körülmények közé érdemes beépítened!

 

Padlóburkolat fajták, alapvető tulajdonságaik és felhasználásuk

 

1. Csempe, járólap – konyhákba és fürdőszobákba tökéletes

 

csempe burkolatA kerámia burkolatok közkedvelt anyagok és ez nem véletlen. Tartósak, könnyen tisztán tarthatók, nem tesz bennük kárt a nedvesség (persze vízszigetelés mellett), rengeteg színben elérhetők, ráadásul kedvező árú fajtákat is lehet találni belőlük.

Gyakran használják konyhák, fürdőszobák, előszobák és teraszok padlóinak burkolására, de hálószobába és nappaliba már kevesebben választják enyhén rideg hatása miatt. Kórházakba és közintézményekbe is gyakran kerül.

Fontos megjegyezni, hogy padlófűtés mellé minden helyiségbe a kerámia, vagy más kőburkolat az ideális, hiszen ezek tudják a legjobban megtartani a meleget.

Csemperagasztó a Mesterek Futárán!

 

2. Laminált padló – kedvelt megoldás szobákba, nappalikba

 

A laminált padlók alapanyaga általában az apróra vágott farost, felső rétege azonban műanyag. (ez különbözteti meg a parkettától) Ellenálló, könnyű lerakni és az ára is kedvező, ugyanakkor nedves helyiségekbe, fürdőszobákba nem használható. Csiszolással felújítani nem lehet, mivel úgy eltűnne a mintázata, de egy-egy elem kicserélése nagyon egyszerű.

Kellemes, otthonos hangulatot teremt, így gyakran választják hálószobákba, gyerekszobákba és nappalikba is, ugyanakkor padlófűtés esetén nem hatékony.

 

3. Parketta – a többször is felújítható megoldás

 

A parketta felső, kopó rétege valódi fából készül, így többször is felcsiszolható. Ez azt jelenti, hogy a sérült padlót kis csiszolással és lakkozással/olajozással viszonylag egyszerűen fel lehet újítani, megjelenése pedig különösen természetes és szép lesz.

Nedvességnek kitett helyiségekben – fürdőszobákban, konyhákban – nem használható, mivel a víz hamar tönkre teheti, de nappalikba és szobákba tökéletes választás lehet.

Padlófűtés mellé ez a burkolat sem ideális.

Parkettaragasztók a Mesterek Futárán!

 

4. Linóleum – természetes és meleg hatású burkolat, egyszerűen

 

A linóleum természetes anyagokból készül, rengeteg színben elérhető és más burkolatokhoz viszonyítva kifejezetten olcsó, ráadásul egészen könnyű vele dolgozni, így gyakran használják régi, elöregedett burkolatok felújításához. Tekercses kiszerelésben kapható, így méretre kell vágni, majd leragasztani egy arra alkalmas anyaggal.

Tartós, ugyanakkor hajlamos a karcolódásra, így nem jó ötlet nehéz bútorokat tologatni rajta. Előszobákba, nappalikba, konyhákba és hálószobákba is használható, de ritkán fürdőszobákat is felújítanak vele.

 

5. LVT – egy nagyon népszerű burkolattípus

 

Az LVT burkolat egyfajta erős műanyag, ami nagyon jól ellenáll a hétköznapi igénybevételnek. Nagyon tartós, nem hajlamos sem a sérülésre, sem a fakulásra, ráadásul tökéletesen alkalmas fürdőszobákba és akár teraszokra is. Öntapadós, klikkes és leragasztandó formában is elérhető, legtöbb típusát pedig könnyen és gyorsan be lehet építeni.

Hálószobák, nappalik, konyhák, fürdőszobák, teraszok…semmi nem akadály.

 

6. Márvány – a luxus megtestesítője

 

Márvány padlóA márvány padlóburkolat mindig is a gazdagságot és a luxust szimbolizálta, ami az árában is visszaköszön. Gyönyörű, változatos burkolattípus, ugyanakkor védeni kell az erős tisztítószerektől, sőt…még az olyan hétköznapi anyagoktól is, mint a gyümölcslé, mivel ezek kárt tehetnek a lapokban.

Szobákba és nappalikba nem annyira szokás használni, inkább konyhákba és fürdőszobákba, luxus épületek előtereibe és villákba választják. Kültéri burkolatok is készíthetők belőle, például medencék közelébe.

Padlófűtés fölé a márvány burkolatok is ideálisak lehetnek!

 

7. Műgyanta padló – inkább ipari létesítményekbe használják

 

Műgyanta padlót viszonylag ritkán látni családi házakban, inkább ipari épületekbe szokás választani, hiszen időtálló, fugamentesen beépíthető (öntik) és ellenáll a vegyszereknek. Könnyedén csúszásmentessé tehető, így biztonságos megoldás a legtöbb üzembe, raktárba és gyárba, sőt, a nedvességnek is ellenáll.

Természetesen családi házakhoz is választható, de a tökéletes, gyönyörű kiöntése különösen nagy szakértelmet és precizitást igényel, ára pedig elég magas.

Különleges, már-már művészi padlókat is létre lehet vele hozni, ha valakinek ilyen igényei lennének.

Műgyantapadló rendszerek a Mesterek Futárán!

 

8. Térkő – a kültéri burkolatok királya

 

Burkolat fajták: térkőMa már a piacon rengeteg különféle kialakítású és mintázatú térkővel találkozhatsz, melyeket kültéren szokás használni. Készíthetsz belőle járdát, kocsibeállót, parkolót, sőt! Gyakran látni, hogy teljes tereket ilyen burkolattal látnak el a városok.

Viszonylag egyszerű lerakni, nem hajlamos a kopásra, megtartja a színét, egy-egy elem könnyen kicserélhető, ráadásul olyan ellenálló is lehet a térkő burkolat, hogy gépjárműforgalomnak is kitehető.

Térkövek a Mesterek Futárán!

 

9. Kőszőnyeg burkolat – egyedi megoldás kül-és beltérre

 

A kőszőnyeg burkolat apró folyami-vagy márványkavicsokból, illetve a hozzájuk adagolt műgyantából áll. Ezt a különleges megjelenésű keveréket használhatod lépcsőkhöz, kerti járdákhoz, kocsibeállókhoz, medence körüli területekhez, fürdőszobákba és konyhákba.

Ez a burkolat viszonylag könnyen lerakható, fagyálló, csúszásgátló és nem fakul, ráadásul alkalmas padlófűtés mellé is. Ha szeretnél többet tudni a témáról és érdekelnének a webáruházunkban elérhető termékek, olvasd el ezt a bejegyzésünket is:

Kőszőnyeg burkolat: Mi ez? Hogyan készítsd el és miért jó választás?

 

Reméljük tudtunk segíteni abban, hogy megtaláld a számodra ideális padlóburkolatot. Jó munkát kívánunk!

Our page uses cookies. Below you can view and customize what types of cookies you authorize.

Functionality
These cookies are essential for the website to operate, therefore they must be authorized.
These cookies improve the performance of our website.
These cookies enable the users to use their social profiles for logging in, and enable more personalized advertising.
OK
Link