Blog › Tippek a homlokzat színének kiválasztásához
Lezajlott az építkezés, a nagyobb munkálatokat már magunk mögött tudjuk. Elérkezett a kert és a ház csinosításának ideje, melynek fontos lépése, hogy döntsünk a homlokzat színéről. Természetesen elsősorban a saját és családunk ízlése befolyásolja a színválasztást, azonban érdemes néhány egyéb tényezőt is figyelembe venni.
Általában a költségvetés végére érünk, mire sor kerül a ház külső színezésére, így döntésünket jelentősen befolyásolja a választott szín ára. Azonban, míg az otthonunk belső falait néhány évente átfestjük, addig a homlokzat színe hosszú évekre szóló elköteleződést jelent, ezért nem érdemes kizárólag anyagi szempontok alapján dönteni.
– Ne essünk abba a hibába se, hogy hirtelen fellángolás, vagy az aktuálisan épp népszerű színárnyalatok közül választunk – mert épp nincs jobb ötletünk.
– Ha a kedvenc színünkkel szeretnénk színezni a házat is, gondoljuk át, hogy valóban jól mutatna-e a lila kardigánunkról vett árnyalat, több m2 nagyságú, összefüggő felületen?
Kezdjük a ház elhelyezkedésével. Gondoljuk például át, hogy az alapvetően fehér-bézs házakkal körülvett, zöldövezetben álló otthonunkra mennyire szeretnénk felhívni a figyelmet egy rikító narancssárga árnyalattal. Ha ezt szeretnénk elkerülni, akkor érdemesebb talán olyan színt keresni, amellyel a környezetéhez harmonikusan kapcsolódó épületet kapunk.
A választása során érdemes azt is figyelembe venni, hogy a homlokzat színe a tetőcserepek, nyílászárók színével harmonizáljon. Ezt színtervező programunkkal le is tesztelheted!
Ha alapvetően déli tájolású a házunk, akkor a sötét árnyalatokat érdemesebb kerülni – különösen a dryvit rendszerű homlokzat esetén – mert elnyeli a nap melegét. Nyáron, a tűző napnak kitett déli homlokzaton pedig akár 60-70 C fok is lehet a hőmérséklet. A kevesebb néha több. Kisebb, földszintes épületeknél elég 1-2 színt használni, míg a nagyobb, tagolt épületeken a több szín is jól mutat. A festéket hosszú évekre választjuk. Használjunk ezért olyan homlokzati színezőanyagot, amelynek a pigmentjei jó minőségűek és évekig megőrzik eredeti tónusukat.
A Mapei a Silancolor Pittura termékcsaládot ajánlja a homlokzat festéséhez. Használja olyan falfelületeken, ahol követelmény az igényes esztétikai megjelenés, a nagyfokú vízlepergető-, és kitűnő páraáteresztő képesség. A Silancolor Pittura nagymértékben lúg-, mosás-, UV-, és öregedésálló. Eredeti tulajdonságai hosszútávon sem változnak meg.